Könnyített adózással a szakállasok világában

Kata törvény

Sokat gondolkodtam azon, hogy amikor egy alkalmazott eldönti, hogy céget alapít vagy éppen magánvállalkozó lesz, akkor mi motiválja. Miért hagynak fel az emberek a biztos havi rendszerességgel érkező fizetésükkel és váltanak a kvázi bizonytalanra. Ennek az okát az biztos, hogy nem tudom egy cikken belül megfejteni, de a saját példámon keresztül tudok egy-két ötletet adni a miértre. Mert hogy én is így tettem, hosszasan tanulmányozva a kata törvény ide vonatkozó részeit és szabályait, mielőtt belevágtam egy Barber Shop megnyitásába.

Kata törvény 2018-ban

Miért pont Barber Shop? Megmondom őszintén, hogy lelkes szakállt viselő vagyok, most már több mint 10 éve, és ezalatt annyit változott a világ, hogy egymás után kezdtek nyitni a szakállvágó helyek a belvárosban. Én is eldöntöttem, hogy felülök erre a vonatra, mert ráadásul rengeteg szakállas embert és közösségi oldalakon lévő csoportot ismerek és vagyok a vezetője. Így egyértelmű volt, hogy a lehető legjobb helyet fogom megnyitni, magánvállalkozó leszek és a Kata törvény alapján fogok adózni.

Kata törvény szakállasoknak

Amikor elkezdtem a könyvelőmmel beszélgetni arról, hogy melyik lenne a létező legjobb kiindulási alap arra, hogy a lehető legkevesebbet és legstabilabban adózzak, akkor egyértelműen azt mondta, hogy erről kata törvény rendelkezik pontosan, és hogy eszembe ne jusson mást választani. Javasolta, hogy látogassak el a katasleszek.hu weboldalra, ahol minden létező információt meg fogok találni, és potom 10 ezer forintért egy több videóból álló képzési anyagot is le tudok tölteni magamnak, és így ugyan maga ellen beszél, de rá sem lesz szükségem.

Így is tettem és tényleg a kata törvény minden részletét megismerhettem, és a végére gyakorlott szakértője lettem ennek a speciális adózási formának. Most már tényleg csak arra kellett koncentrálnom, hogy az üzlet a lehető legnagyobb sikerrel működjön majd. A kialakítás során egy angol szalont vettem alapul, ahova évekig jártam, amikor Londonban éltem két évet. Az egy annyira tökéletes hely volt, hogy ugyanezt akartam Budapest szívében is megvalósítani. Tovább mélyítettem a kata törvény minden paragrafusát, mert megfogadtam a könyvelő barátom tanácsát és tényleg nem akartam erre pluszban költeni, inkább azt is az üzletbe forgattam be.

Ennek meg is lett az eredménye. Egy olyan tökéletes üzletet sikerült nyitnom, most már lassan 5 éve, hogy azóta franchise rendszerben működünk, amire szintén vonatkozik a kata törvény. Vendégeink elmondása alapján azért ragaszkodnak hozzánk, mert mi nemcsak egyszerűen levágjuk a szakállukat, hanem csodálatos műveket vágunk, amikre utána nagyon büszkék lehetnek. Ezt erősítik meg szinte az összes közösségi oldalunkon a visszajelzések, amik nagy boldogsággal töltenek el minket.

Továbbra is azon leszünk, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat nyújtsuk a vendégeink számára és eldöntöttük, hogy újabb szolgáltatásokkal is fogjuk az üzleteket bővíteni, mert még itthon nem bevezetett új őrületek tombolnak külföldön!

Ha tetszik oszd meg másokkal is 🙂 Share on Facebook
Facebook
Share on Google+
Google+
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin