Igazán különleges úti célok

Az újságok és az internetes portálok napjában többször is említenek helyeket a Föld legkülönbözőbb pontjain, melyek valamilyen szempontból különleges úti célok. Ilyen különleges úti célok között tartják számon például a világ hét csodáját is, melyeken az ókori világ hét legnagyszerűbb emberi alkotását értjük. Az egyiptomi gízai fennsíkon található piramisok, a babiloni Szemiramisz függőkertje, a törökországi Lüdiában épült epheszoszi Artemisz-templom, valamint a szintén török Bodrumban épült halikarnasszoszi mauzóleum, a görögországi Olümpiában felállított Pheidiasz Zeusz-szobra és a szintén görög területen épült rodoszi kolosszus, végül pedig az egykori Alexandria területén (szintén Egyiptom) épült pharoszi világítótorony. Ezek a különleges úti célok ugyebár emberi alkotások. Különleges Úti CélokA különleges úti célok legnépszerűbb turista látványosságai közé sorolhatók még a kínai nagy fal, a Tadzs Mahal , a Grand Canyon és a Serengeti Nemzeti Park, amelyek már természeti alkotások a maguk lélegzetelállító növény- és állatvilágával együtt, csak körbe kerítettük őket, hogy megóvjuk őket. A természet azonban nagyon termékeny, szakadatlan alkotótevékenységének köszönhetjük a Galápagos-szigeteket, a Nagy-korallzátonyokat, a Mount Everest csúcsait, a Viktória-vízesést, a Bajkál-tó vidékét és a Parícutin vulkánt éppúgy, ahogyan a Sarki fényt (Aurora borealis) a maga tünékeny esti színjátékával egyetemben. A modern emberi alkotások megtekintésére is nagy a kereslet, amilyen a Golden Gate híd, az amerikai Szabadság-szobor, az Empire State Building, és Machu Picchu romjai (ami egy letűnt civilizáció maradványa), a francia Calais-t és az angol Dover-t összekötő Channel-alagút, vagy a londoni Tower várbörtön és a szétnyitható hídja.

 

Miért különlegesek a különleges úti célok?

Hogy sokak számára miért a fenitek a különleges úti célok, annak oka igen egyszerű. Ezekről tanulunk történelem és földrajz órákon, ezekről ír a legtöbb újság és internetes fórum, valamint ezekről a helyekről többnyire pozitívan szólnak a nemzetközi médiumok, így turizmusuk is érthetően – erősen támogatott. Vannak azonban olyan szegletei és országai Földünknek, melyekről nem szólnak szinte sohasem. Vagy ha mégis, akkor igen negatívan, becsmérlően, jelentéktelennek, kellemetlennek és fejletlennek titulálva a szóban forgó vidéket és az ott élőket egyaránt. Ez a hozzáállás azonban durva általánosítás, és egész népekkel, térségekkel szembeni előítéletet gerjeszt, ami megakadályozza, hogy megismerjük a világ máshogyan szép, de ezzel együtt szintén lélegzetelállító, csodálatos részeit, amik szintén különleges úti célok.

Utazás Észak Koreába

Más miatt különleges úti célok

Bizonyos különleges úti célok egészen más okból kifolyólag közkedveltek. Például Észak-Korea nagyon hamar belopta magát látogatói szívébe nemcsak az évente megrendezésre kerülő Golfbajnoksága miatt, hanem a rendkívül színes helyi fesztiválok és ünnepek varázslatos hangulatának köszönhetően. Rendkívüli érdeklődésre számot tartó helyszín az ukrajnai Kijev és meglepően Csernobil is, ahova különleges helyi vezetők és biztonsági szakemberek segítségével lehet ellátogatni. Ami azonban látványvilágát tekintve is páratlan a Föld kerekén az a Transz-Szibériai vasútvonal mentén feltáruló mongol sztyeppe vidéke, ami folyamatosan magával ragadja, és évről-évre visszahívja varázslatos kisugárzásával az oda látogatókat. Ezekbe a helyekbe egyszerűen bele lehet szeretni. Akkor az ember újra és újra visszamegy oda.

Ha tetszik oszd meg másokkal is 🙂 Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn